Hírek

Székely Antal a Micro Magic bajnok!

2013.10.07.

Hazánkban ötödik éve rendeznek bajnokságot a legnépszerűbb modellvitorlás osztályban a Micro Magic-ben.

Az első két évben Forrai Csaba, majd kétszer ifjabb Csóka László volt a bajnok és most Székely Antal neve kerül a vándordíj réztáblájára.

Sokan birtokolnak ilyen kis modellvitorlást és úgy fest, egyre többen lesznek az MM versenyzők. Elsőre nem tűnik túl komoly dolognak, de a látszat csal, véresen komoly lett mára egy MM bajnokság. Volt már bajnokság Agárdon, Lágymányoson, Orfűn, Csopakon és idén Siófokon. A versenyt, a Vízügy rendezte, aminek az adta az aktualitását, hogy Siófokon egyre többen rendelkeznek MM versenyhajóval.

Az ötödik OB-ra 34 versenyző nevezett, de végül csak 29-en álltak rajthoz október 5-én, szombaton. A délkeleti szél fejtörést okozott a rendezőknek, annak ellenére, hogy Siófokon akár négy különböző területen is lehet modellvitorlás versenypályát kialakítani. Sajnos a délkeletiben egyik sem jó. Az első futamok a Vízügyi strandon voltak, utána költözött át a pálya a kikötő nyugati csatornájába. Vasárnap a BHSE mólóján indult a verseny, majd a mezőny az úgynevezett MAHART strandon folytatta.

A két versenynapon, összesen 10 futamot sikerült megrendezni. Szombaton, öt futam után még Beliczay Péter vezetett, Antal Gábor és Forrai Csaba előtt. Székely Antal ekkor még a negyedik helyen állt. A vasárnapi öt futam véglegesítette a sorrendet, az élen pontegyenlőség alakult ki, de Székely Antal több futamgyőzelemmel magyar bajnok lett. Az ezüstérmet Forrai Csaba kapta, a bronzérmet Beliczay Péter. A legeredményesebb 55 év feletti versenyző a bajnokság 4. helyezettje, idősebb Csóka László lett. Ötödik helyen az újonc MM-esnek számító Antal Gábor végzett, a hatodik helyet Kanozsai Zoltán szerezte meg. Az első tízben 4-en voltak az orfűi (Pécs) versenyzők, 3-an a Siófokiak és 3-an a százhalombattai modellvitorlázók.

További hírek

Videók